Sok család dönt úgy, hogy (esetleg külföldi vakációzások mellett) apránként felfedezi a híres magyarországi látnivalókat is. Évről évre izgalmas városokat, vidékeket pipálnak ki bakancslistájukon, míg el nem mondhatják magukról, hogy ők már mindent láttak, amivel szép hazánk szolgálhat.
Na és ti mindent láttatok már idehaza? Ha bejártátok már Tolnát, Baranyát – itt az ideje, hogy felfedezzétek Békés megyét és sokszínű határvárosát, Gyulát is. És ha már ott nyaraltok, nézzétek meg a település védjegyévé vált, 15. században épült gótikus téglavárat, melynek vármúzeumában 24 kiállítóteremben járhatjátok végig közel hét évszázad történetét. De szinte kötelező legalább egy napot eltölteni a vár szomszédságában található, főként gyógyító erejű vize miatt keresett Várfürdőben és az AquaPalota élménykomplexumban is.
Nem érdemes kihagyni ugyanakkor a szintén messze földön híres Várszínház előadásait sem, melyeket többek között a gyulai vár udvarában található Várszínpadon, valamint a Csónakázó-tavon felállított, különleges hangulatú Tószínpadon lehet megtekinteni. De felfedezhetitek Gyula (és környéke) mese szép természeti kincseit is: a Körös-vidék az erdőségeivel, a Tanyamúzeum és a Csigakert mind-mind emlékezetes élménnyel gazdagítják az arra járót.
Apropó, Csigakert: az Élővíz-csatorna partján fekvő zöldellő park egy természetvédelmi terület, ahol kilátódombról vagy kikövezett járdákon sétálva, esetleg padokon ücsörögve csodálhatjátok meg a háromszáz éves tölgyeket, tiszafákat és a ritkaságszámba menő krisztusfákat. És még csak nem is kell sokat gyalogolnotok ehhez a kellemes élményhez, ugyanis közvetlenül a Csigakert szomszédságában épült az Édenkert Apartmanház, ahová bónuszunkkal invitálunk benneteket.
A 2019. tavaszán nyílt apartmanház Gyula szívében, kertvárosi részen található, a fürdő területétől kb 200 méterre, közvetlenül Gyula egyik legszebb pontja, a Csigapark mellett. Alacsony áraival és kiváló fekvésével csábítja a Gyulára látogatókat.
Felszereltség:
4 apartmanos ház, minden apartman klímával, tv-vel, fürdőszoba/WC-vel, saját felszerelt konyhával, saját elkülönített terasz-résszel
rendelkezik; füvesített udvar grillezővel, parkolás a házhoz közeli díjmentes utcai parkolóban megoldott. Wi-Fi díjmentes.
Elhelyezés: csak földszinten; 2 ágyas, kinyitható kanapéval 1-2 gyermek részére pótágyazható pótágyazható, fürdőszobás, teraszos, teljesen felszerelt konyhás, egyszobás apartmanokban
A bónusz tartalma:
- 2, 4 vagy 7 éjszaka szállás 2 felnőtt + 1 gyermek (max. 10 éves korig) részére hétköznapokon (vasárnap – péntek között)
- önellátás
- díjmentes parkolás a háztól 25 méterre
- grillezési lehetőség az apartmanház udvarán
Felárak (a helyszínen fizetendőek):
3 NAP/2 ÉJSZAKÁS AKCIÓ 2023. NOVEMBER 15 – 2024. DECEMBER 29. KÖZÖTT:
- 2 felnőtt + 1 gyermek (max. 10 éves korig) részére, önellátással: 2 vagy 3 fő/2 éj
- Időszaki felár 2025. június 01 – augusztus 31. között: 10.000.- Ft/kupon
- Hétvége felár: 5.000.- Ft/kupon, kiemelt hétvégéken (Kolbászfesztivál, Pálinkafesztivál) pedig 16.000.- Ft/kupon
5 NAP/4 ÉJSZAKÁS AKCIÓ 2023. NOVEMBER 15 – 2024. DECEMBER 29. KÖZÖTT:
- 2 felnőtt + 1 gyermek (max. 10 éves korig) részére, önellátással: 2 vagy 3 fő/4 éj
- Időszaki felár 2025. június 01 – augusztus 31. között: 20.000.- Ft/kupon
- Hétvége felár: 5.000.- Ft/kupon, kiemelt hétvégéken (Kolbászfesztivál, Pálinkafesztivál) pedig 16.000.- Ft/kupon
8 NAP/7 ÉJSZAKÁS AKCIÓ 2023. NOVEMBER 15 – 2024. DECEMBER 29. KÖZÖTT:
- 2 felnőtt + 1 gyermek (max. 10 éves korig) részére, önellátással: 2 vagy 3 fő/7 éj
- Időszaki felár 2025. június 01 – augusztus 31. között: 35.000.- Ft/kupon
- Hétvége felár nincs, kiemelt időszaki felár (Kolbászfesztivál, Pálinkafesztivál) idején: 16.000.- Ft/kupon
További felárak:
- KLÍMA-használati felár nyári időszakban: minden csomag esetén 2.500.- Ft/apartman/éj
- Fűtési felár 1.500 Ft/apartman/éj
- KISÁLLAT hozható, felára: 2.500.- Ft/éj
Gyermekárak mindhárom csomaghoz:
- 1. gyermek 10 éves korig: ingyenes (tartalmazza a fenti csomagár)
- 1. gyermek 10 - 14 éves korig: + 3 000 Ft/éj
- 1. gyermek 14 - 18 éves korig: + 3 500 Ft/éj
- 2. gyermek 0-14 éves korig: + 3 000 Ft/éj
- 2. gyermek 14 - 18 éves korig: + 3 500 Ft/éj
- 3. gyermek 0-14 éves korig: + 3 000 Ft/éj
- 3. gyermek 14 - 18 éves korig: + 3 500 Ft/éj
Tetszik? Ajánld ismerőseidnek