Benneteket is vár Szeged első számú szabadulószobája, ha egy kis izgalomra és fejtörésre vágytok. A Haunted House több szobával rendelkezik, amely megfelelő helyszín lehet arra, hogy kiderítsétek mennyire tudtok csapatban együttműködni.
Történet ismertető:
Tisztelt Nyomozótársak!
Egy igen szomorú esetet vázolok fel Nektek! Hirtelenséggel egy teljes család tűnt el, hatalmas házuk pedig üressé és kísértetiessé vált. Kérünk Benneteket, hogy legjobb tudásotok szerint cselekedjetek. Kiemelten fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt oldjátok meg ezt a rejtélyt! Városunk lakói jelenleg mit sem sejtenek az ügyről, azonban félő, hogy a média által hamarosan pánik törhet ki. Kezeljétek ezt az ügyet a megfelelő szolidaritással!
Nyomozásra fel, kérem bármiféle habozás nélkül kezdjetek neki az ügy felgöngyölítésének!
Sok sikert kívánok,
Főügyész
Alagsor: megtisztulás:
Az alagsorból az első helyszíni szemlén furcsa hangok hallatszódtak ki, illetve volt egy szemtanú, aki állítása szerint szellemet látott az egyik ablakon. Ráadásul az alagsor nem is szerepel hivatalos tervrajzokon. Ahhoz, hogy többet megtudjatok le kell merészkedni. Valószínűsíthető, hogy nem egyedül lesztek odalent. (fény és hanghatások, szülői felügyelettel ajánlott).
- nehézség: 5/4
- játékos: 2-5 fő
- játék időtartama: 60 perc
Emelet: a bűn:
A családfő dolgozószobája egy valódi nyugalomsziget. Kivülről. Megannyi dokumentum, és könyv foglal helyet benne. Nagytudású ember, akinek fontos minden apró részlet. Könyvtára hatalmas, tele megannyi érdekes és ritka kötettel. Előszeretettel kutatta, gyűjtötte és kiemelt aprólékossággal tanulmányozta az emberi testről szóló könyveket. Olykor pedig a gyakorlatban próbálta ki mennyire is hitelesek ezen könyvek információi. Nem minden az, aminek látszik! Fedd fel a családfő titkát, hogy nyomozásod értékes információkkal bővítsd!
- nehézség: 5/4
- játékos: 2-7 fő
- játék időtartama: 60 perc
Padlás: az élet:
A gótikus ház homlokzatán egy ablakszerű alakzat figyelhető meg. Ki, és miért építette oda, ha a legfelső szintről nincsen tovább feljáró? Vagy talán mégis? Nyomozásod sikeréhez szerezz meg minden információt, hiszen nem feltétlen minden az, aminek látszik.
- nehézség:5/5
- játékos: 2-5 fő
- játék időtartama: 60 perc
Kalandra fel, jussatok ki Ti is a szobából!