Pozsony a Duna partján, az ország délnyugati csücskében, a Kis-Kárpátok előterében fekszik. Gazdag múltja ellenére Pozsony a világ legfiatalabb fővárosai közé tartozik. Pozsony egyik jelképe a vár, amely már messziről jól látható.
A város legszebb része az Óváros, ahol történelmi nevezetességeket és kulturális intézményeket találunk. Az Óváros a romantikus utazók kedvence, szűk kis utcácskáival. Magyarország egykori fővárosa, európai jelentőségű utak keresztező pontján alakult ki. A különféle tájak és népek találkozása és az igen fontos vízi út, a Duna gyorsította fejlődését. Így vált Pozsony a Duna völgyének egyik legfontosabb, legforgalmasabb, legszebb városává.
Program
Pozsonyba érkezésetek alkalmával először megnézitek a várat és környékét. Majd találkoztok a helyi idegenvezetővel, aki egy 2 órás városnézés keretében mutatja be a várost és érdekességeit.
A gyalogos séta során kívülről megtekinthetitek a Várat, a Nemzeti Színházat és a Vigadót, a Mihály kaput, az Academia Istropolitanat, a Magyar királyi kamara épületét, a híres pozsonyi diéták színhelyét.
Látjátok a Főteret az Régi városházával és szebbnél szebb egykori főúri palotákat. Városnézésetek után belülről is megnézitek a Szent Márton székesegyházat és a Prímáspalotát a Tükörteremmel, valamint a Galériával. További látnivalók a Duna parti sétány, Ferences templom, Mirbach palota.
A belvároson kívül megnézitek a volt Grassalkovich-palotát, ami a mai Kormányzati Központ (csak kívülről tekintitek meg), és a Kék templomot. Ezután szabadprogramot biztosítanak visszaindulásig. Visszaérkezés Budapestre 20-21 óra között. Belépők, helyi idegenvezető (kb. 25 EUR)
Pénzügy:
- Fix ülőhely: 2.000 Ft
- BBP + Stornó biztosítás: 990 Ft
A program változtatásának jogát fenntartják!