Nem káprázik a szemed. Ez tényleg egy 1968-as, sorszámozott Shelby GT 500-as. A Tolvajtempó c. filmben, oly nagy sikert aratott Eleanor. Egy olyan kultikus amerikai izomautó, melyből nem sok mászkál európa útjain.
Sőt, akinek esetleg a tulajdonába kerül egy ilyen gyönyörű darab, az biztos, hogy a garázs legmélyén tartja, selyemponyva alatt. De ezzel az egy darabbal nem így gondolták barátaink.
Az USA -ból érkező, Ford Mustang azért utazott ide hozzánk, hogy Magyarországon egyedülálló módon, a kormánya mögé ülhessünk és közelebbi barátságot köthessünk a motortérbe szuszakolt 300 lóerővel.
A négykerekűek szerelmeseinek, legyen szó német, japán, olasz vagy amerikai autó fanatikusról, egytől egyig izzadni kezd a tenyere, ha már csak az autó közelébe ér. Az 5.0 literes, V8 -as motor szimfóniájától pedig, az ember szíve azonnal kalapálni kezd, mintha újra szerelembe esett volna és persze első látásra.
Az autó kultusza alázatra és tiszteletre int minket, hiszen nem véletlenül került be az említett amerikai filmbe sem. Mivel igen nehéz szavakba önteni az érzést, így csak annyit mondhatunk, hogy ki kell próbálni!
A bónusszal választhatsz, hogy 2, 3, 4 vagy 6 körre vinnéd el a járgányt, az M-Ringen vagy a Drx Ringen.
Az M-Ring:
Az ország egyik legújabb, technikás rallycross versenypályája. Tökéletes terep egy kis élményautózáshoz, mivel biztonságos, minimum 10 méter széles aszfaltcsíkon lehet tesztelni magunkat és persze választott járgányunkat.
A Drx Ring:
A versenypálya olyan élményautózást tesz lehetővé, ahol nem számít a sebesség. A reptér pályáján nincsenek szűk terek és keskeny kanyarok, biztonságos, nagy bukóterekkel rendelkezik. Nagysebességű versenypálya, gyors kanyarokkal, hosszú egyenessel.