Ha magad elé képzelsz egy japán fogást, kicsit olyan, mintha egy festményt képzelnél el. Nem is csoda, keleten, ahol mindennek tradíciója, rítusa van, az étkezés sem lehet más. A japán konyhával kapcsolatban már az evés hogyanját is tanulni kell, hát még azt, hogy egy-egy fogás hogyan készíthető el. De megéri, mert ezzel a tudással valódi műremekek kerülhetnek ki a konyhádból.
A japán gasztronómiát inkább konyhaművészetként említjük, mint általános gasztronómiaként. De milyen is a japán konyha, és miként néznek ki az ételek?
Valóban fontos ez a kérdés, hiszen a japán gondolkodásmódban egyáltalán nem mindegy, hogy milyennek látják az ételeiket. Ők tájképként tekintenek az ételeikre, amit a tányérra festenek, egy-egy részlet a legnagyobb pontossággal kerül oda. A harmónia, a nyugodtság és precízség köszön vissza főzésük és tálalásuk során.
A japán alap főzőkurzusunk azért is került bele az EASE Therapy palettájába hogy megmutassák, hogy nem csak nagyon finom, hanem nagyon egészséges is, ahogy a japánok étkeznek és hogy nem nagy ördöngösség otthon is elkészíteni ezeket az ételeket. A kurzuson használt alapanyagok pedig könnyen beszerezhetőek, hogy egyszerűbb legyen utána nektek.
Az EASE Therapy elsősorban azért jött létre, hogy egy szakmai stáb segítségével kiegészülve segíthessen azoknak, akik változtatni akarnak addigi megszokott, egészségtelen életmódjukon. Kiscsoportos főzőklubjaikba téged is várnak, ha érdeklődsz az egészséges ételek elkészítésének összes csínja-bínja iránt. Azon kívül, hogy minden egészségesen, tartósítószer, színezés, cukormentesen kerül elkészítésre, az egy estés kurzus különlegessége, hogy:
- megtanuljátok, hogyan készül a gyoza, a japánok töltött tésztája
- megismerkedtek egy autentikus japán alap levessel, a misoval, amihez a tésztát is közösen készítitek el
- curryt főztök japán módra csirkefalatokkal és pálcikával elfogyasztjátok
- tanultok asztali etikettet és pálca etikettet japán módra
- desszertnek pedig rizsliszt alapú édességet készítetek a kesernyés ám nagyon friss és üdítő zöldtea porral
- a kurzus végén pedig a helyben elkészített ételeket is elfogyasztjátok
És végül, de nem utolsó sorban egy kis ízelítő – az EASE Therapy Japán Est menüje:
- Gyoza
- Miso leves udon tésztával
- Japán curry karaage
- Mochi matcha porral
Bónuszaik, utalványaik értéke felhasználható az Ízbisztró termékeinek vásárlásánál, az Ízbisztróban étel- és italfogyasztáskor, illetve az EASE Therapy kiadványainak megvásárlására.