Amikor protézisről vagy fogpótlásról hallunk, sokan csak legyintenek: hol van az még? Majd ha az otthonka lesz az állandó viseletem, és főállásban fánkot sütök az unokáknak! Aztán egyre gyakrabban nyilall a fájdalom a fogakba a hidegtől, a melegtől vagy az édességtől, és fogmosáskor is egyre többször fordul rózsaszínbe a fogkrém fehér habja. A fogínysorvadás olyan probléma, ami 30 év fölött már minden második embert érint, de akár ennél korábban is előfordulhat.
A visszahúzódó fogíny a kellemetlen lehelet, a gyulladások és lerakódások mellett végül a fogak elvesztésének okozója is lehet, ezért fontos, hogy komolyan vedd a problémát, és már akkor cselekedj, amikor az első tünetek jelentkeznek. Ha még sokáig szeretnéd örömödet lelni a főztödben, akkor fordíts figyelmet fogaid védelmére, és bízd őket szakértő kezekre, professzionális környezetben.
Napjainkban sokunknál jelent problémát az ínyvérzés, parodontális (fogágy) betegség, így ebből adódó kellemetlen lehelet. A fogínygyulladás következtében a száj baktériumflórája megváltozik, így ez által az egyensúly felbomlik a „jó” és „rossz” baktériumok között. A száj pH-ja savas közegbe tolódik át, így a fogazat jobban ki van téve az ásványi anyag vesztésnek. Cél a szájflóra normalizálása, ebben lesz segítségünkre az APDT kezelés.
Az APDT kezelés egy kiegészítő kezelés a professzionális, rendelői fogtisztításnak.
APDT kezelés előnyei
- fájdalommentes
- lokálisan hat
- nincs allergizáló anyag
- az antibiotikum szükségességének visszaszorítása
- a baktériumok nagy százalékban való elpusztítása
- gyógyulási idő lerövidítése
- az íny visszanyeri feszességét, így jobb közérzetet biztosítva
APDT kezelés lépései
Az antimikrobiális fotodinamikus terápia (APDT) kivitelezéséhez szükség van fényérzékenyítő anyagra, (megfelelő hullámhosszúságú) lézerfényre és oxigén-szabadgyökök keletkezésére.
- Állapotfelmérés: Kiindulási állapot felmérése, rögzítése. Szükség esetén panoráma röntgen készítése.
- Megelőző tennivalók: első lépésben a terület megtisztítása történik: a lepedék, a biofilm eltávolítása. Szükség esetén a művelet ismételhető, mindaddig, míg megfelelő higiénés állapotot nem érünk el.
- A mikroorganizmusok megfestése a kezelt területen: a festékoldatot (0,01%-os metilénkékoldat) fecskendőből kell a tasakokba, illetve a kezelendő területre juttatni.
- Megvilágítás és a fotoszenzibilizátor aktiválása: a gerjesztett állapotban lévő festékmolekula energiaátadása következtében a környezetében lévő oxigénmolekulából erősen toxikus szabad gyökök keletkeznek, és bekövetkezik a baktériumsejtfal oxidatív degenerációja, ezáltal a baktériumok elpusztítása. Az eljárás helyben zajlik a környezetre nézve nincs károsító hatás.
Kedvezmény kalkuláció
Eredeti ár: 36.000 Ft
Kedvezmény: 72%
Kedvezményes ár: 9.990 Ft
Tetszik? Ajánld ismerőseidnek is!