Kolbász, pálinka, Erkel, Körösök, Vár, Várkert és Várfürdő – Gyula megannyi (világ)híres nevezetessége már önmagában elegendő indok ahhoz, hogy legalább egyszer felkeressétek ezt a Békés megyei, határmenti várost. Most azonban hoztunk még egy érvet a gyulai üdülés mellett: a városnézés fáradalmait bónuszunkkal a Grand Termál apartmanjaiban pihenhetitek ki, sőt, az egészet megfejelhetitek egy kiadós wellnessezéssel is!
A kényelmes és elegáns Holiday in Gyula a gyulai vár és a Várfürdő közvetlen közelében található, így tökéletes kiindulópontot jelent a fürdőzni-gyógyulni vágyók és a városlátogatók számára egyaránt. Ugyanakkor a pihentető zöld kert és grillterasz mellett az ingyenes kerékpárhasználat is hozzájárul a teljes kikapcsolódáshoz.
A szálló főépületében – mindössze 7 perc sétányira az apartmanoktól – korlátlanul vehető igénybe az Amfora Spa minden wellness-szolgáltatása: finn szauna, pezsgőmedence, merülő dézsa, napozóterasz.
A Holiday in Gyula exkluzív apartamanjai napfényes, ízlésesen berendezett, jól felszerelt konyhával és zuhanykabinos fürdővel ellátott apartmanok. A nappalokat azonban érdemes inkább a környék felfedezésére szánni – például kihasználni a bónuszért cserébe járó Visit Gyula Cardot, vagy a kedvezményes Várfürdő-belépőt.
Az Almássy-kastély ősparkjában fekvő Várfürdő az Alföld egyik legmodernebb, európai színvonalú fürdőkomplexuma. 19 medencéjével a Magyar Fürdőszövetség legmagasabb kategóriájú, strand- és gyógyfürdő minősítését nyerte el. Területén gyógy- és élménymedencék, gyermek-víziparadicsom, pezsgő- és hullámmedencék, valamint óriás- és kamikázecsúszdák találhatók.
A csomag tartalma:
3 nap / 2 éj 2 fő részére standard szobában
- Félpanziós ellátás - 5 fajta ételből választható partner étteremben
- Parajdi sószoba privát relaxáció 60 perc díjmentesen
- 1 órás parajdi sószoba relaxáció
- Kolbász kóstoló program 100 éves borospincénkben ajándék bórkóstolóval 10% kedvezménnyel
- Biosör kóstolás ajándék gyulai kolbász, sonka, sajt kóstolótállal a Gyulavári Almássy Kastélyban díjmentes transferrel a panziótól 10% kedvezménnyel.
- Személyenként 2.000 Ft értékű masszázs kupon
- Kedvezményesen vásárolható Várfürdő belépőjegy amely napi kétszeri belépésre jogosít fel soron kívül, ingyenes öltözőszekrénnyel.
- Kedvezményes kerékpár bérlési lehetőség
- Amfora Panzió wellness részlegének korlátlan használata (8-21 óráig)
- fedett kültéri úszó - élménymedence (28-32 C) (szezonálisan)
- finn szauna (17-21 óra között), kültéri pihenőtér, napozóágyak
- jakuzzi használat: (8-21 óráig)
- Városnéző programok idegenvezetéssel 20% kedvezmény
- Bringó Hintó bérlés 10% kedvezmény
- Castello Szaunaparkba 25% kedvezmény
- Gyulai kombinált múzeumi belépő csomag 40% kedvezmény (Almássy Kastély, Gyula Vár, Erkel Ferenc Emlékház, Kohán Képtár, Kastély Toronykilátó)
- 100 éves cukrászda látogatás, fogyasztás esetén ajándék bon-bon
- Gyulai Kolbászmúzeum belépő 40% kedvezmény
- Ingyenes csomagmegőrzés
- Érkezéskor Spa bag + Fürdőlepedő díjmentesen
Gyermekkedvezmények: (szülőkkel egy szobában)
- 0 - 3 éves között ingyenes ( babaágy igénylése: 2 500 Ft ) (étkezést nem tartalmazza)
- 3 - 14 éves kor: 7 900 Ft/fő/éj
Felárak:
- Hétvégi felár: 6 500 Ft/2 fő/éj (péntek és/vagy szombat éjszaka)
- Kiemelt időszaki felár (2024.06.15.- 09.30.)(illetve ünnepnapokon és városi rendezvényeken, iskolai szünetek ideje alatt, csabai kolbászfesztivál): 6 000 Ft/2 fő/éj
- comfort szoba felára: 3 000 Ft/fő/éj
- családi kétlégterű apartman: 13 000 Ft/éj
- Klímahasználat (hűtés/fűtés): 2 000 Ft/szoba/éj
- Kisállat: 3 000 Ft/éj
- Idegenforgalmi adó 2023-ban: 550 Ft/fő/éj (18 éves kortól)
- Romantikus, szülinapi bekészítés: 8 000 Ft
- Privát jakuzzis apartman: 10 000 ft/fő/éj
- Zárt parkoló: 2 000 Ft/autó/éj
Ellátás a partner étteremben, a Kiskovász étteremben, ahol a kolbászkóstolás is történik.
Klimatizált szoba igényét foglaláskor szükséges jelezni, mert nem minden szoba klimatizált.
A felárak megfizetése érkezéskor, a helyszínen történik a recepción készpénzben vagy Szép-kártyával lehetséges (OTP, K&H, MKB). Bankkártya elfogadásra nincs lehetőség, előreutalási szándékot e-mailben jelezzétek.
Érkezés és távozás:
- Bejelentkezés, csomag megőrzés 11:00-től /CHECK - IN/
- Kulcs átadás: 14:30-18:00 között tudja átvenni
- Távozáskor a szobákat 10:00 óráig kell elhagyni./CHECK - OUT/
A törölközőt díjmentesen biztosítanak, amely spa táskában kerül átadásra igény esetén érkezéskor. Köntös bérlési lehetőség a recepción érkezéskor 2 000 Ft/köntös áron.
A Visit Gyula Card turisztikai kártya a város közel 50 pontján biztosít 5-50% további kedvezményt a kártya használóinak, a kártya recepción kérhető minden nap 8-18 óra között.
Lemondási feltétel:
Már véglegesített és visszaigazolt foglalás más dátumra történő áthelyezésére, vagy a létszámot módosítására a szabad kapacitás függvényében az alábbi feltételek szerint van lehetőség:
Módosítás esetén a befizetett foglaló adott naptári évben használható fel, de maximum 90 napon belül.
A módosítás díja:
- érkezés előtti 21. napig díjmentes
- érkezés előtt 15-2 napon belül a foglalás végösszegének 10%-a, de min. 12 000 Ft
- érkezés előtti vagy az érkezés napján a befizetett foglaló teljes összege módosítási költségként kerül felszámolásra
Egyedi és akciós ajánlatok utalványok esetében az ajánlatban szereplő módosítási feltételek az irányadóak:
- Online vásárlások esetén törvényileg meghatározva 14 napon belül van lehetőség elállásra és visszatérítésre. Ezen túl a pénz visszafizetés nem lehetséges.
- Abban az esetben ha érkezésnél nem foglalja el a szobát bármilyen okból napi 12 000 Ft kötbér kerül kiszámlázásra.
- Amennyiben a Vendég a visszaigazolt tartózkodási időn belül egy későbbi napon érkezik meg, vagy korábban távozik, köteles a teljes lefoglalt időszakra járó szállásköltséget megfizetni.
- A kupon árának visszatérítésére nincs lehetőségünk. Kérjük vegye figyelembe, hogy foglalót nem áll módunkban visszaadni, ezért javasoljuk kedvező feltételekkel az útlemondás biztosítást.