Ha egy igazán emlékezetes, pörgős nyaralásra vágytok pároddal vagy barátaiddal, Görögországig meg sem álltok! És idén nyáron ezt könnyedén meg is tehetitek: bónuszunkat választva még az utazás, a szállás és a programlehetőségek miatt sem kell fájjon a fejetek.
Exkluzív ajánlataink két vagy négy főre szólnak, és feledhetetlen tengerparti partikat ígérnek, 12 napos buszos utazás keretében. Felfedezhetitek Akhilleusz, Odüsszeusz és a görög istenek hazáját, az ország egyik legszebb, legbulisabb szigetén, Zakynthoson.
Barátságos vendéglátók, homokos tengerpart és csodás, teljesen tiszta vizű strandok, hajókirándulás, folklórest, sok program és hangulatos apartmanházak garantálják az igazi kikapcsolódást és pihenést. Ráadásul még a 2014-ben a világ legszebbjének választott partszakaszra, a Navagio-öbölbe is ellátogattok. Kell ennél több?
Az utazás részletes programja:
1-2. nap
Indulás reggel 7 órakor a Népligetből, a Planetárium bejáratától (további felszállási lehetőségek: Kecskemét, Szeged, Szabadka). Autóbuszotok Szerbián és Macedónián keresztül halad Görögország felé, útközben kisebb pihenőkkel.
Érkezés másnap korán reggel Kilini kikötőjébe, ahonnan átkompoztok Zakynthosra. A sziget Görögország egyik legkedveltebb turistaparadicsoma, ahol több nyaralóközpont is található. Alykanas városa egy kisebb, hangulatos nyaralóhely a szigeten, mely még nem annyira felkapott, mint Laganas, Argassi vagy Tsivili, így nincs tömeg és szemét sem. Alykanas jellegzetes apartmanházaival, hoteljeivel, sportolási, szórakozási lehetőségeivel, 4 km hosszan húzódó széles homokos strandjával, kristálytiszta és lassan mélyülő vizével csalogatja az idelátogatókat.
Rövid szabad program után délben az egyik közeli tavernában egy finom háromfogásos ismerkedési ebéden vesztek részt, majd elfoglaljátok a saját medencével rendelkező, ingyenes wifivel ellátott, a strandtól 150 méterre fekvő, túlnyomórészt panorámás apartmanjaitokat. 20 órától a szállás klubjában megtartott ismerkedési est keretében lehetőségetek lesz jelentkezni a fakultatív programokra is.
3. nap
Hogy kipihenhessétek az utazás és a megérkezés fáradalmait, ezt a napot teljes egészében a tengerparton vagy a pálmafák árnyékában tölthetitek. Közben elsétálhattok Alykanas központjába, beülhettek egy hangulatos bárba egy finom frissítőre, este pedig jöhet a bulizás az egyik szórakozóhelyen vagy a romantikázás a parton…
4. nap
Ezen a napon elsőként a szállástól 10 km-re található Xigia strandon teszitek tiszteleteteket, ami egy nagy sziklafal tövében megbújó, festői kavicsos partszakasz. A strand egyedülálló a szigeten, mivel itt igen magas a víz kéntartalma, ami jótékony hatással van az ízületi fájdalmakra, a bőrt megszépíti, és a narancsbőrrel szemben is hatékony. Fürdőzés után tovább indultok a negyed órára található Skinari szélmalmokhoz, Zakynthos legészakibb, egyben az egyik legfantasztikusabb és legszebb pontjához.
Mire megszáradnak a fürdőruhák, már a világ egyik legismertebb helyén fogjátok tátani a szátokat a csodálatos látvány miatt, mert megérkeztek a Navagio-öböl fölé, ahol kb. 300 méter magas sziklafalak tetejéről fotózhatjátok a „Csempészhajó-öblöt”. Miután kellőképpen kigyönyörködtétek magatokat, visszaértek a szállásra hűsölni és pihenni.
5. nap
Fakultatív programként ellátogathattok Zakynthos leghosszabb homokos tengerpartjára és egyben a sziget buliközpontjába, Laganasba. A strandolást, vásárolgatást követően délután túravezető kíséretében, bérelt motorcsónakokkal kihajózhattok a Laganas-öbölben található Teknős-szigetre, ahol a fürdőzés mellett még egy barlangba is lesz lehetőség beúszni! Ha kíváncsiak vagytok rá, felfedezhetitek a Diszkó-szigetet is, amelyet egy kis hídon át lehet megközelíteni. A szállásra este érkeztek vissza, ahol a klubban társasjáték estre (sörpong, csoportos activity, csapatépítő játékok) nevezhettek be, ha még bírjátok szusszal.
6. nap
Ezen a napon ismét turistamentes és alig ismert csodálatos öblökbe juthattok el, fakultatív program keretében. Délelőtt Porto Limnionas „minifjord-jellegű” öblében lubickolhattok, majd később már Korakonissi érdekes sziklaképződményénél és egyedi öblénél csodálkozhattok rá a természet alkotóerejére. Ezután egy sziklába épített, meredek ösvényen keresztül közelítitek meg a Plakaki Rocks nevű csodálatos, elzárt partot, ahol természetesen fürödni is fogtok a zöldes színű, teljesen átlátszó vízben. A délutáni órákban továbbindultok a Selinas-öbölbe, amit a turisták már nem szoktak felkeresni, így csak ti lesztek ezen az eldugott, csendes, paradicsomi helyen. Este a szállásotok melletti családi tavernában zenés grillvacsorán vehettek részt, ahol grillezett halat és más finomságokat kóstolhattok.
7. nap
Ha ezt a fakultatív programot választjátok, és ha az időjárás is kegyes lesz, reggeli után elsétáltok Alykanas kikötőjébe, ahol privát hajóra szálltok, és elindultok a „Csempész-öböl” irányába, a 2014-ben a világ legszebbjének választott Navagio-öbölhöz. A híres hajóroncsnál természetesen fürödni is fogtok a kristálytiszta és hihetetlenül égszínkék tengervízben, ahol legalább egy órát töltötök majd. Mire megérkezik a turistaáradat, ti már egy másik hasonlóan szép, de alig ismert öbölben lubickolhattok, snorkelezhettek és ugrálhattok a sziklákról a teljesen átlátszó vízbe. Láthattok több izgalmas barlangot és kis szerencsével akár delfineket, fókákat és tengeri teknősöket is.
Az apartmanokba délután érkeztek vissza, így bőven lesz idő pihenni és hűsölni az esti fakultatív programig, ami egy közeli tavernában kerül megrendezésre. A felejthetetlen görög folklóresten népviseletbe öltözött táncosok, ízletes, bőséges 3 fogásos vacsora, fantasztikus hangulat és görög táncok garantálják a fergeteges hangulatot.
8. nap
A sok kaland után végre egy kis pihenés következik: érdemes a szálláshoz közel strandolni, hiszen több jó lehetőség is adott. Délután strandröplabda bajnokságon vehettek részt a szálláshely saját pályáján, a 150 méterre található kis strandon.
Este azonban az egész napos nyugalmat felváltja a nyüzsgés, hiszen – fakultatív program keretében – meglátogatjátok Zakynthos városát. A főváros megtekintése után kisvonattal átruccanhattok Laganasba a Cocktails&Dreams diszkóba, a magyarok kedvenc bulihelyére. Persze nemcsak ez az egy szórakozóhely csábítja bulizásra a fiatalokat, számos egyéb zenés-táncos helyet és bárt látogathattok meg az éjszaka. A hajnalig tartó partizás után, az előre megbeszélt időpontban buszotok visszavisz a szállásra.
9. nap
Reggeli után Zakynthos déli részére buszoztok (szintén választható program), és meg sem álltok a sziget leghíresebb olívaolaj-készítő üzeméig. Itt erre szakosodott vezető segítségével megnézitek az üzemet és lehetőségetek lesz megkóstolni többféle olajat is. Ezután a sziget egyik legszebb strandján, Gerakasban lesz lehetőség úszni, fürödni és napozni, ahol hihetetlenül finom homok, tökéletesen tiszta és lassan mélyülő víz vár rátok egy teljesen természetes strandon, az óriásteknősök legfőbb tojásrakóhelyén, a Gerakasi Nemzeti Park részeként. Aki szeretne, búvárkodhat is, mivel az öbölben rendkívül sok színes hal és egyéb tengeri állat él.
Délután átbuszoztok egy másik nagyon híres zakynthosi strandra, a kis homokos-sziklás Porto Zoróra. Apartmanjaitokba késő délután érkeztek vissza. A szálláson este kertmozis programot szerveznek számotokra vetítéssel. Érdemes részt venni ezen a jó hangulatú esten is, aki szeretne, közben akár medencézhet is.
10. nap
Az utolsó teljes napon pihenésen kívül lehet választani sok egyéb lehetőség közül is, mint például sup-deszkázás, vitorlázás, hajókázás a Kék Barlangokhoz, hajnali pecázás, halászás egy igazi halászhajón helyi halászokkal a tengeren vagy búvárkodni is elmehettek egy egynapos programra. Ez utóbbiban délelőtt van egy oktatás, először egy part menti, majd később egy rendes, 6 méter körüli merülés és a végén vizsgát is lehet tenni. Az utolsó estén az apartmanház klubjában fergeteges búcsúbulit rendeznek a szervezők.
11-12. nap
Az utolsó napon ráértek délben kiköltözni az apartmanokból, s mivel csak az esti komppal indultok haza, lesz még bőven idő egy utolsót csobbanni a tengerben vagy a medencében, és még egy gyrost is betermelhettek a biztonság és a búcsú kedvéért. Mire visszaértek Magyarországra, garantáltan boldognak fogjátok érezni magatokat tíznapos zakynthosi nyaralásotok után!
A csomag tartalma:
- Szállás 9 éjszakára 2 vagy 4 ő részére önellátással, Alykanas tengerpartján, a kiválasztott csomagnak megfelelően
- Elhelyezés 2 fős egy légterű stúdióban vagy 4 fős két hálószobás apartmanban
- Ismerkedési ebéd, bőséges elemózsiával, ismerkedési est
- Buszos utazás kényelmes autóbusszal
- Ágynemű és törölköző
- Takarítás
- Magyar anyanyelvű és görögül is anyanyelvi szinten beszélő, nagy helyismerettel rendelkező helyi túravezető díja
- 24 órás utazási irodás segítségnyújtást a helyszínen és telefonon is
A részvételi díj nem tartalmazza:
- Étkezések (félpanziós ellátást igényelhettek, ennek feltételeiről érdeklődjetek a szervező irodánál)
- Utasbiztosítás: 6 300 Ft/fő/12 nap, az irodánál köthető
- Idegenforgalmi adó és a komp díja (oda-vissza): 25 EUR/fő, a buszon fizetendő
- 3. fő felára:
- június 3-14. között 46 000 Ft
- június 7-18. között 46 000 Ft
- június 12-23. között 48 000 Ft
- Egyágyas felár:
- június 3-14. között 58 000 Ft
- június 7-18. között 64 000 Ft
- június 12-23. között 72 000 Ft
- Társítás esetén nincs felár
Fakultatív programok
- motorcsónakos kirándulás Laganasból a Teknős-szigetre: 18 EUR/fő
- olívaolaj-üzem látogatása, majd strandolás: 18 EUR/fő
- esti zakynthosi városnézés: 10 EUR/fő
- egész napos program Laganasban, strandolással: 10 EUR/fő
- egész napos kisbuszos nyugati szigettúra, strandolással: 22 EUR/fő
- egész napos kisbuszos északi szigettúra, strandolással: 20 EUR/fő
- fél napos privát hajókirándulás a Navagio-öbölbe strandolással: 28 EUR/fő
- sportnap az alykanasi strandon, ahol kedvezményes (-20%) vízi sportolási lehetőségek közül választhattok
- Laganas a bulifőváros éjjel, külön busszal: 10 EUR/fő
- bőséges grillvacsora esti bulival: 16 EUR/fő
- görög folklórest vacsorával, táncoktatással és bulizással: 18 EUR/fő
- sup-deszkázás: 20 EUR/fő/óra
- kerékpár-kölcsönzési lehetőség a szálláson: kb. 10 EUR/nap
- 2-4 órás motorcsónakos túra a Kék Barlangokhoz: 20-30 EUR/fő
- hajnali horgászás vagy fél napos halászás a nyílt tengeren, helyi halászokkal, strandolással és bőséges étkezéssel: 40-60 EUR/fő
- egynapos búvártanfolyam: 40-60 EUR/fő